Igaz történet egy nőről, aki tíz év után ismerte meg az orgazmust

Lehet, hogy ez életünk végéig elkísér bennünket? Soha nem enyhül a szorítása, az éhsége és az ösztönzései?

Vidéki lány voltam, egy kisvárosban éltem le eddigi életem több mint felét, ott jártam az iskolákat, és még főiskolás éveim alatt is ott volt az otthonom. Egy ilyen településen minden a helyén van, tisztázottak az értékrendek, az erőviszonyok, tudom, hogy mennyit érek, mit várnak el tőlem, mire vágyhatok, és mi az, amit még almaimban is nagy ívben el kell kerülni.

Lehet, hogy csak így, hogy visszatekintek, és összehasonlítom a mostani káosszal, tűnik az a lét annyira rendezettnek, és világosnak, de ott tényleg nem gabalyodtam bele annyira az élet szálaiba, mint itt, Pesten.

Ott ismertem meg a szerelmemet, még gimnáziumban, és mi sem volt természetesebb, mint hogy mi ketten összeházasodunk, amint azt megtehetjük, és éljük a magunk normális életét, nagyjából azon az úton haladva, ahol már szüleink is szépen végigmasíroztak.

Fullos családi ház, kocsi, gyerekek, úszómedence és családi partik.

Ment is minden az előírás szerint, nem éreztem hiányát semminek. Lánykorom rózsaszín álmai már sötétvörösben izzottak és még mindig éltek: szerettem, szeretve voltam, nem voltunk betegek, nem kellett megküzdenünk családi tragédiákkal vagy anyagi gondokkal.

A gyerekek még kicsik voltak, óvodába jártak, amikor a férjemnek adódott egy szuper munkalehetőség Pesten. Napokig tárgyaltuk, összeült a kupaktanács, mi legyen, hogy legyen, hogy lenne jobb. Iszonyú nehéz döntés volt. A „melyik kezem adjam, hogy levágják?” szörnyű dilemmája.

Naná, hogy felköltöztünk. S a munka tényleg olyan is volt, amire számítottunk, sőt, egy fokkal jobb is, ha lehet. Mesés fizetést kapott a férjem, jól érezte magát a munkatársai körében, megbecsülték, szakmailag sokat fejlődhetett.

Én azonban nem találtam a helyem. Minden idegen volt, harsány, piszkos. Hova lett a hajdani nyugalmam? Ideges voltam, frusztrált, nyugtalan. Hiába éltünk egy csodás helyen a budai hegyekben, hiába volt meg mindenünk, valamit véglegesen és végzetesen ott hagytunk abban a kis vidéki házunkban.

Egyet egész biztosan, az egymásra fordított időt. Az esti beszélgetések, partik, közös játékok emléke olyan messzire úszott el az emlékezetben, hogy néha már abban is kételkedtem, megtörténtek-e valaha egyáltalán.

De nem ez volt a legnagyobb baj. Történt egy ennél sokkal súlyosabb. Ami aztán teljesen feje tetejére borította azt a hajót, ami eddig csak megbilleni látszott.

A férjem munkahelyén két családdal jöttünk össze, ők istápoltak minket, amikor felkerültünk, hívtak minket vacsorázni, színházba, aztán mi ugyanúgy őket grillezni vagy borozni.

Az egyik pár férfi tagjával különös viszonyom alakult ki. Már az első pillanattól fogva vibrált körülöttünk a levegő. Azt vettem észre rajta, hogy érdeklem, hogy tekintetével a nőt pásztázza, hogy szavaival vagy simulásaival olyan ingereket éleszt fel bennem, amiről azt sem tudtam, hogy léteznek.

Izgatott ez a fiú, az ő általa tudatosan generált parazsak bennem ösztönösen nagy lángokra gyúltak. Egy szép napon egy kis garzonban találtuk magunkat, amit ez a fiú bérelt számunkra. Minden tekintetben felkavaró érzés volt. Az első találkozás első óráiban nem volt semmi más, csak a vágy. Olyan hévvel estünk egymásnak, mintha azelőtt évek óta cölibátusban éltünk volna. Én nem tudom, mi vitt rá erre, de azt tudom, hogy felejthetetlen maradt egész életemre. Olyan izgalmakat váltott ki belőlem, amik még most is libabőrössé tesznek, ha csak rájuk gondolok. Testem minden porcikáját mozgásba hozta, úgy vibráltam, mint egy felturbózott generátor. Akkor tudtam meg, mi az orgazmus.

És akkor lett világossá számomra, hogy tíz évet éltem le a nélkül, hogy tisztában lennék nőiességemmel, és az ezzel járó előnyökkel.

Utána iszonyú lelkiismeret-furdalás gyötört. Mit tettem? Tisztára megőrültem? Elment a józan eszem? Mi lesz eztán? A férjemet szeretem, tiszta szívből, ő gyerekkori pajtásom, és felnőttkori társam, a gyerekeim apja, aki ellát minket, aki gondoskodik rólunk, és aki soha semmilyen tekintetben nem bántott engem. Azt hittem, elsüllyedek, de nem tudtam, mert a fiúval történtek meg folyamatosan felemeltek, mennyekbe röpítettek.

Na, hát ez szép kis útvesztő! Mindkét férfihoz ragaszkodtam, mindkettő az életet, a levegőt jelentette számomra. S így van ez most is.

Szükségem van a férjemre, mert ő a mindenem, a támaszom, az életem értelme. De bármennyire igyekszem, talán ez is a baj, a túlzott igyekezet, nem élem át vele azt az ágyban, amit a másikkal igen.

Fogalmam sincs, mit tegyek. Ha abbahagyom a titkos randikat, akkor sem lesz már semmi sem olyan, mint régen. Most már tudom, hogy mi hiányzik. Addig nem volt hiányérzetem, mert nem ismertem magam. Nem ismertem nőiességemnek ezeket a mély bugyrait. Most, hogy fel lettek tárva, mindig vágynék az újabb és újabb lemerülésekre bennük.

Azt hiszem, erre mondják, hogy patthelyzet.

Kapcsolódó cikkek:

Hogyan válassz két pasi közül?
6 segítő tipp, ha egyszerre többekkel is randizol
Szexuális öröm = Orgazmus?
Az orgazmus tanulható
Igaz történet arról, aki hazudta a szerelmet