A kávé több mint nyolcszáz aromájából álló illata a vákuumos csomagolás kinyitásakor egyesek szerint az egyik legszebb dolog az életben. Mások megelégszenek a kávébab egyik alkotóelemének, a koffein hatásával is. A fekete és zöld tea, valamint a kakaó is tartalmaz az élénkítően ható anyagból, s emiatt a statisztikák tanulsága szerint egyre inkább kiszorítja a reggeli asztalról a jó öreg „feketelevest”. Hogy melyik is a jobb választás – kávé, tea vagy kakaó – a rajongók részéről hosszas filozófiai fejtegetésekbe torkollna, ám a kutatók tudományos módszerekkel sietnek segítségünkre, amikor dönteni kell.
Előnyök és hátrányok
Legutóbbi felfedezéseik szerint mind a kávénak, mind a teának megvannak a maga előnyei: a koffein jótékony hatással van az Alzheimer-kór megelőzése szempontjából (tehát ez ellen kakaó-fogyasztással is felléphetünk), a kávé a cukorbetegség és a köszvény kialakulását gátolja, míg a tea kortyolgatásával a fogszuvasodást és reumát előzhetjük meg. Ez eddig jól hangzik, ám akkor már nehezebb helyzetben vagyunk, amikor a pontos adagokról szeretnénk többet megtudni. A kutatóknak erről is megvan a véleményük…
Már napi egy csésze friss, illatozó kávé elfogyasztásával – amely kb. 100 milligramm koffeint tartalmaz – is hatékonyan előzhetjük meg az Alzheimer-kórt és az enyhébb jellegű emlékezési zavarokat – adja hírül Jonathan d. Geiger, az amerikai észak-dakota állam-béli School of Medicine and Health intézet vezető kutatója. „A koffein meggátolja a koleszterin romboló hatását” – magyarázza Geiger – „az úgynevezett vér-agy-sorompó ugyanis megakadályozza, hogy a vérrel ártalmas kórokozók jussanak agyunkba”. A koleszterin ártó hatása erre a sorompóra is kiterjed, ám a koffein mindezt meggátolhatja. Számos tanulmány értekezik arról, hogy megfelelő mennyiségű koffein fogyasztásával nem csak az enyhébb emlékezési zavarokat akadályozhatjuk meg, hanem bizonyos esetekben az Alzheimer-kórt is elkerülhetjük.
Aki az erőteljesebb ízvilágú kávéval szemben inkább az ízlelőbimbóinkkal gyengédebben bánó fekete teát választja, a hatást illetően nem téved nagyot. Egy csésze fekete tea kb. 50 milligramm koffeint tartalmaz, így napi két csészényi forró teával már tettünk valamit a feledékenység ellen. Míg korábban a tudósok is másféle hatóanyagot feltételeztek, „mára száz százalékosan bebizonyosodott, hogy a tea esetében is a kávénál megismert koffeinnel van dolgunk” – mondja Wolfgang Schwack, a Hehenheimi Egyetem Élelmiszervegyészeti Intézetének munkatársa. Meglepő módon ugyanaz a koffein a teában teljesen másképpen hat, mint a kávé esetében. Mindez azzal magyarázható, hogy a teafűben kevesebb koffein rejlik, mint a kávébabban, valamint a hatóanyag cserzőanyaghoz kötődik, így a koffeint szervezetünk nem tudja teljes mértékben felvenni.
Az élénkítő hatás ennek következtében később és enyhébben jelentkezik, ám ami nagyon lényeges: tovább tart. Döntő fontosságú, hogy a teafű mennyi ideig ázott a vízben. Rövid idő esetén kevesebb mennyiségű cserzőanyag oldódik fel, így a koffeint jobban érvényesülhet, s a tea jóval élénkítőbben hat. A köztudatban általánosan élő tévhittel ellentétben minél tovább áztatjuk a teafüvet, a felszabaduló egyre több cserzőanyaggal egyenesen arányosan „csillapodik le” a tea, s elveszti felpörgető tulajdonságát. „Az élénkítő effektus a kávé esetében már pár perccel a fogyasztás után is tapasztalható” – mondja Schwack – „ a kávéból ugyanis hamarabb a véráramba kerül a koffeint, amely adrenalint szabadít fel. A gyors és erős hatás ugyanakkor nem tart sokáig.”
Melyik az egészségesebb?
Ha valamelyik élénkítő hatású ital mellett kell letenni a voksot, Manuela Marin, táplálkozási tanácsadó véleménye szerint nem dönthetünk csak az egyik, vagy kizárólag a másik mellett: „mind a tea, mind a kávé fogyasztásakor a legfontosabb a mértékletesség. Két csészényi reggel, majd egy csészényi délután nem jelent kockázatot az egészségre nézve” – mondja Marin. Ugyanakkor mindenkit óva int attól, hogy szomját koffeintartalmú italokkal próbálja meg csillapítani. Ezek ugyanis „ártalmasak lehetnek a szervezet vízháztartására nézve” – hangsúlyozza a szakértő.
A tea emellett a fogak számára is elsőrangú „adalék”, mivel fluoridot is tartalmaz, amely a fogzománc épségére hat jótékonyan. Ha ez nem lenne elég, a fekete tea olyan anyagokat is rejt, amelyek a daganatos megbetegedések kialakulását gátolják, és emellett vérkeringésünk épségére is pozitívan hatnak. Nem árt ugyanakkor odafigyelni: a jó hatást már egy kevés tej hozzáadásával is lenullázhatjuk; ajánlatos tehát „körítés nélkül” fogyasztani. Ezzel ellentétben a kávézóknak nem kell a hozzáöntött tejből gondot csinálniuk, a semlegesítő hatás nem jelentkezik. A kávébabban található antioxidánsok jelentősen csökkentik a köszvény kialakulásának kockázatát függetlenül attól, hogy tejjel vagy anélkül isszuk. Egyes tanulmányok szerint napi több mint hat csésze kávé fogyasztásával közel 60 százalékkal bizonyult kevesebbnek a rizikó. Ettől azonban nem ajánlott többet inni: a nagy-britanniai Durham Egyetem egyik kutatója, Simon Johns szerint sűrűbben szenvednek hallucinációktól azok, akik naponta több mint hét csésze kávét vesznek magunkhoz.
A fekete leves fogyasztásáról még a gyomorpanaszokkal küzdőknek sem kell feltétlenül lemondaniuk. Stefan Richter kávépörkölő mester tapasztalata szerint óriási tévedés az az általánosan elterjedt hit, amely szerint az enyhébben pörkölt kávé kevésbé bántja a gyomrot. „Minél tovább pörköljük alacsony hőfokon a kávészemeket, annál több savas anyag távozik, s ezek a felelősek a gyomor nyálkahártyájának irritálásáért.”
- welt.de -
Kapcsolódó cikkek:
Egészséges fogyás télen - gyógyteával
Teával az influenza ellen?
Teát csakis édesítés nélkül?
A kávé véd az emlőrákkal szemben?
Kávéfogyasztással megelőzhető a cukorbetegség