Simone és Jeane-Paul
Az ő nevük úgy összefonódik, mint Philemon és Bauchis neve. „Egyek voltak, mint az ikrek, Castor és Pollux.” - mondta róluk egy kortárs. A „furcsa pár” tényleg furcsa volt.
Sartre, a filozófus kicsi, szemüveges és kancsal volt, férfiszépségnek a legnagyobb jóindulattal sem lehetett nevezni. Beauvoir szemrevaló, kacér nő volt, a fesztelen szépség és a sziporkázó intelligencia vonzó kombinációja. Viszont hangja fájóan magasan és kellemetlenül hangzott, mintha mutatós külsejét akarta volna ellensúlyozni. Számos férfival és néhány nővel is kapcsolatba bocsátkozott. Amerikában ismerkedett meg Nelson Algren íróval, akivel aztán jelentőségteljes levelezést folytatott. Átlagban négy-öt levelet gyártott naponta, ami figyelemreméltó teljesítmény, ha még oly szerelmes is valaki, mint ő volt annak idején.
Ez a szerelem azonban kimúlt, s megmaradt az örök, a görögtűzként folyamatosan égő szerelem Sartre-al. „…pontosan megfelelt annak a társideálnak, akiről tizenöt éves korom óta álmodtam. Ő volt a másik énem, akiben fehér izzásban leltem meg saját égő vágyaimat.”
„Szabadságpaktumot” és „nyíltságpaktumot” kötöttek egymással. Ez a sokak számára ma is vonzó eszme azt jelentette, hogy nem korlátozták a másik szellemi és szerelmi életét, mindenki mehetett külön bejáratú vágyai nyomán, ki-és beléphetett kapcsolatukban úgy, hogy semmit sem takargattak egymás előtt, az őszinteségre tettek esküt.
Az elvek szimpatikusak, a gyakorlat mindig más. Simone sem tartotta be adott szavát. Elhallgatta Sartre előtt, hogy a férfi rákbetegsége előrehaladott. Szerelme temetését alig élte túl. A szertartáson összeesett, aztán tüdőgyulladást kapott. Ezután egyáltalán nem írt már könyvet, és hat évvel Sartre halála után követte mennybéli párját.
Hanna és Martin
A történet több szempontból is pikáns. Ennél furcsább pár nem sok létezett. Hanna Arendt tizennyolc éves diáklány volt, amikor megismerkedett Martin Heidegger-rel, az akkor harmincöt éves tanárral. Ő nős volt, ahogy ez már lenni szokott a hasonló viszonyokban.
A különbségek külsejükben is tobzódtak. Hannah karcsú lány volt, sötét, merengő szemekkel. Elegáns, divatos ruhákban járt. Heidegger alacsony, barna bőrű férfi volt, földre szegezett tekintettel. Népies ruhákban járt, buggyos térdnadrágban és parasztzekében.
Ez azonban mind semmi. A lány zsidó volt, a férfi német nacionalista.
Idővel Heidegger belépett a náci pártba. Hannah illegálisan elhagyta Németországot. Heidegger Hitler-párti rektori székfoglaló beszédet mondott. Hanna Párizsban a „zsidó-munkának” szentelte magát. Heidegger kitiltotta a zsidókat a szemináriumáról. Hannát rövid időre internálták egy koncentrációs táborba.
Heidegger harminc évig élt szélsőségesen nacionalista felesége oldalán. Hannah kétszer ment férjhez két, az ellenállásban dolgozó férfihoz.
S mindeközben tartott a viszonyuk. Megszakításokkal, de a végsőkig. Igaz, az utolsó időkben már csak plátói volt kapcsolatuk, de mégis: kitartott a sírig.
A háború után a nácimentesítési folyamatokban kifogástalan referenciákra volt szüksége az irháját mentő Heideggernek. Hanna segített rajta. Magyarázattal szolgált annak nacionalista viselkedésére. Terjesztette műveit az Egyesült Államokban. Meglátogatta a feleségével közös házukban.
Ilyen volt azzal a férfival, aki nem ismerte el Hannah szellemi termékeit. A nő könyveit csak felületesen olvasta, s nem volt hajlandó értekezni róluk. Maga Hannah említette önéletrajzában, hogy egész viszonyuk nélkülözhetetlen feltétele volt, hogy ő maga háttérben maradjon szellemi értelemben. ”Úgy tettem, mintha háromig sem tudtam volna számolni, ha nem az ő műveinek interpretálásáról volt szó. De nagy kedvét lelte benne, ha kiderült, hogy el tudok számolni háromig, sőt, néha négyig is.”
Mit is lehet erre mondani? Azt, hogy „a szerelem mindent legyőz”? Vagy, hogy „a szerelem vak”? Valami ilyesmit.
Eva és Adolf
Az ő szerelmük a szó szoros értelmében kitartott az utolsó leheletig. És az ő szerelmük a leginkább közismert. Nincs olyan ember a világon, aki ne hallott volna felőlük. Tettek is ezért a „népszerűségért.”
Adolf Hitlert nem kell bemutatni senkinek. A név hallatán mindenki lelki szemei előtt megjelenik alakja. Kicsi, köpcös férfi, gyérülő fekete hajjal és bajusszal, nagy és erőteljes taglejtésekkel. Előnytelen külseje ellenére nők tucatjai harcoltak kegyeiért. A legenda szerint egyesek még arra is képesek voltak, hogy lefeküdjenek az autója elé, így szimbolizálva rettenthetetlen elszántságukat és halálos vonzalmukat.
A Hitlernél huszonhárom évvel fiatalabb Eva Braun sem ismeretlen a nagyközönség előtt. Nem bánta, ha fotózzák, igazi, hiú nő volt. Szándékosan evett keveset, úszott és tornázott, hogy nyúlánk alakját megőrizze. Folyamatosan fodrászhoz járt, sminkelte magát és különös élvezettel „shoppingolt”. Jó eszű volt, de elképesztően alulinformált. Mintha direkt zárta volna ki a világot, s csak személyes kis örömeinek élt.
Élénkségével és jókedvével elvarázsolta környezetét. Hitlert mással is. Állítólag készséggel asszisztált a Führer szerelmi játékaihoz, és örömmel játszotta el a fiát verő anya szexuális szerepét.
Valami lehetett Hitlerben, ami a hozzá tartozó nőkben szuicid hajlamokat növesztett. Első szerelme, Geli szíven lőtte magát, de Eva is többször kísérelt meg öngyilkosságot.
Ahhoz képest, hogy a kapcsolatuk elején még azt sem engedte Hitler, hogy lefotózzák őket együtt, 1945-ben, a vég kezdetén nagy tettre szánta el magát. Megkérte tizenhat év óta hűségesen vele maradó szerelmének a kezét. Április 29-én örök hűséget esküdtek egymásnak. Az esküt nem volt nehéz betartani. Még aznap este búcsút vettek mindenkitől. Eva megmosta a haját, felfrissítette a sminkjét, és lesimította a ruháját. Aztán bekapta a szerelmétől ajándékba kapott ciánkapszulát. Hitler ugyanezt tette. Végül parancsát követve meglőtték, majd mindkettejük holttestét leöntötték benzinnel. A bunkerhez érkező katonák már csak fogsorokat találtak.
A világ egyik legrövidebb házassága volt az övék. Harminchat óráig tartott. Valamikor egy jósnő azt jósolta Eva-nak, hogy egyszer majd egész Németország tudni fogja, milyen híres szeretője volt. Az asszony tévedett: az egész világ tudja.
De kérdés: ennek a hírnévnek is ugyanúgy örülne Eva, mint akkor a jóslatnak?
- Intera -
Kapcsolódó cikkek:
A férfiak spontán szexet szeretnének
Létezik szerelem első látásra?
Megtalálták a tökéletes párkapcsolat receptét!
Nyitott kapcsolat - a legújabb trend
Igaz történet arról, aki hazudta a szerelmet